TUBE 2018 – a No 1. találkozási pont az acélpiac számára

Az 1988 óta, kétévente Düsseldorfban megrendezésre kerülő TUBE a világ vezető szakkiállítása az csőipar számára és ezáltal a legfontosabb találkozási platform a csövek gyártására, feldolgozására, felhasználására és kereskedelmére szakosodott szakembereinek.

A következő kiállítás 2018-ban április 16-20. között lesz esedékes, melyre mintegy 50 országból 1200 kiállítót és az öt nap alatt 30 ezer szakmai látogatót várnak. Nem kérdés, hogy az ARGENTO üzletkötői is jelen lesznek ezen a rangos rendezvényen, hiszen a cég 20 éves fennállása óta mindig is nagy hangsúlyt fektetett külföldi beszállítói kapcsolatainak ápolására, az új lehetőségek és termék újdonságok felkutatására, a piaci trendek követésére. Bár e digitalizált világban a kiállító cégek egyre kevesebb nyomtatott ismertető anyagot hoznak magukkal, delegációnk még sosem tért haza 10-15 kg-nyi anyaggal kevesebbel, amit azután alaposan áttanulmányozunk, válogatunk, katalogizálunk, hiszen ennek az akkurátus piackutató munkának az eredménye az, hogy az elmúlt évek során a legkülönfélébb acél termékek legjobb gyártó- és kereskedő cégeit sikerült felvennünk beszállító partnereink közé.

A fókusz termékcsoportok között megtalálhatók a gyártási alapanyagok, az acél- és műanyag csövek, csőkészítmények, profilok, szerelvények, a csőgyártó gépek, folyamatszabályozó-, mérő-, tesztelést és a vezérlést végző eszközök, berendezések. Mi természetesen a csőgyártók standjait keressük fel elsősorban, hiszen ők biztosítják forgalmunk legnagyobb hányadát – legyen szó akár varratos, vagy varratnélküli, saválló, vagy szénacél csövekről, csővezetéki elemekről – ez pedig minimum egy tucat tárgyalást jelent!

A TUBE az iparág színe-javát sorakoztatja fel látogatói számára – olyan nemzetközi szakértőket, iparági kulcsvezetőket és innovátorokat, akik meghatározó szerepet játszanak a jövő technológiai fejlesztéseiben és akiktől választ várhatunk az acélpiac legújabb kihívásaira vonatkozó kérdéseinkre.

„Wer etwas ist oder werden will, ist auf der Tube. Sie sollten es auch sein.” Ez olvasható a vásár honlapján, vagyis „Aki valamit is ad magára, az ott van a TUBE-on.”

Mi ott leszünk!

Készítette: Strausz Mónika
Forrás: https://www.tube.de/